Ülj le, fiam, egyes! – bizonyítvány az iskolának

Az iskolával való küszködés és a tanév vége kapcsán jutott eszembe, hogy miért nem osztályozzuk a pedagógusokat és az iskolákat? Ha már ők osztályozzák gyermekeinket, úgy gondolom, a gyerekeknek és a szülőknek is lehetőséget kellene adni, mi is megtehessük ezt. Itt és most veszem a bátorságot és én bizony megteszem. Anyaként, közgazdászként, felsővezetőként leosztályozom az iskolát.

Végre vége! A tanévnek. Itt a vakáció! Annyira örülök, mint a gyerekek. És talán nem én vagyok az egyetlen szülő széles e hazában, aki örül, hogy végre pihenhetnek a gyerekek, és nem kell őket nap, mint nap zargatni a leckével, a tanulással. Örömömben úgy gondoltam, eljött az idő, hogy kiírjam magamból az iskolával kapcsolatos elkeseredésemet, aggodalmamat és egyben leosztályozzam az iskolát.

 

Mit  tanítanak 2013-ban Magyarországon, a székesfőváros egyik budai általános iskolája ötödik osztályában? Egy kis ízelítő a tananyagból:

 

Matematika:
A tananyag tobzódás a különböző témák között. Kezdünk a természetes számokkal, aztán váltunk a geometriai alapismeretekre, majd jön a mérés, statisztika. Ezt követően a szögek világába keverednek a gyerekek, majd, hogy ne unatkozzanak, hopp egy kicsit a törtszámokat tanulják. Utána megint ugrás a geometriához: a téglalap és téglatest világába. De nehogy végre valahol ott maradjanak, és gyakoroljanak eleget, megint a törtek, de ezúttal a tizedes törtek jönnek. Szerencsére a fiam osztálya időhiány miatt már nem tudta az utolsó két témakört (negatív számok, helymeghatározás) átvenni.
Józan paraszti ésszel azt kell mondani, ez az anyag teljes abszurdum. Hogyan lehet ilyen sokat beletömni a 11-12 évesek fejébe? Kellő gyakorlásra nincs idő. Rendszeresen én tanítottam meg a fiamnak az anyagot (a korábban gimnáziumban tanító matek tanárnak nem sikerült leereszkednie az ötödikesek szintjére.)

Örülnék, ha a tankönyvírók vagy a Nemzeti Alaptanterv összeállítói elmagyaráznák:

Miért kell ilyen hatalmas anyaggal elvenni a gyerekek kedvét ettől az amúgy szép, de már hamar rettegetté tett tantárgytól?

Mi szükség van arra, hogy rengeteg felesleges dolgot megtanítsanak a gyerekeknek? Például azt, hogy ki tudják számolni, mennyi 2000,072 szorozva 225-tel? Minek? Egy egyszerű kis zsebszámológép vagy a Microsoft Excel pillanatok alatt kiszámolja az eredményt. Még nem láttam épeszű embert (az iskolásokon kívül), aki összeszorozza, saját maga kiszámolja, hogy mennyi 32,125 és 320 szorzata. Talán Robison unalmában a lakatlan szigeten….

 

Ének:
Nem énekelnek, illetve alig. Miért? Kodály Zoltán országában… Zenetörténetet tanulnak, dolgozatot írnak. Dolgozatot? Énekből? Könyörgöm… Kodály sírna, ha ezt látná. A magyar oktatás és sokszor sajnos bizonyos énektanárok sokat tesznek annak érdekében, hogy kiirtsák a gyerekekből a zene szeretetét. (E sorok írója zeneiskolába járt, zongorázni tanult és mai napig szeret énekelni.)

 

Rajz:
Ahelyett, hogy rajzolnának a gyerekek (persze azt is teszik, ne legyek igazságtalan) jó sok művészettörténetet tanulnak. Minek? 11-12 éves gyerekeknek? Bőven elég lenne ezt gimnáziumban megtanulni. Úgy jött haza az ötödikesem, hogy házi feladat vázlatot írni a görög képzőművészetből. Az anyagot még nem tanulták, vázlatot pedig nem írtak korábban egyedül. És akkor jön a szülő, leül gyermekével, gyorsan lenyomja neki az anyagot a tankönyv, a jó öreg Google és a lexikon alapján. Másfél óra alatt kész is van a rajz lecke. Bagatell. Anya összeállította, elmagyarázta, gyerek pedig saját írásával megírta. Na, ennek aztán semmi értelme nincsen.

Az ötödikes rajz könyvben többek között a következő fogalmak olvashatóak: absztrakció, monokróm, perspektíva, kontraposzt, kariatidák, fríz.  Közben a gyerekek már ötödikes korukra megutálják a rajzolást. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy milyen motiváló, hogy osztályozzák a készségtantárgyakat. Miért kell hármast adni egy kisgyereknek azért, mert nem szeret, nem tud jól rajzolni? (persze ha jól tanítanák, akkor akár tudna is rajzolni, lásd jobb agyféltekés rajztanfolyamok)

 

Történelem:
Az ötödikes történelem könyv egy „kicsontozott” egyetemi könyv, tele rengeteg lexikális anyaggal és olyan fogalmakkal, amelyeknek a megértése nincsen összhang a 11-12 évesek kognitív fejlődésével. Szerencsére az én gyerekem szereti a történelmet (igaz, sokat is foglalkoztam vele az év során), úgyhogy meg tudta ugrani ezt az akadályt.

 

Ízelítőül néhány kérdés, feladat a tankönyvből:

  • Hasonlítsad össze az ókori egyiptomi és az indiai kasztrendszer társadalmát!
  • Mondd el, hogyan épült fel az athéni demokrácia államszervezete!
  • Mondj gyászbeszédet Leonidasz sírjánál!
  • Hasonlítsad össze a mai iskolai oktatást az athénivel!
  • Ha köztársaságbeli szenátor lennél, mit kifogásolnál Augustus politikájában?
  • Római építészként tervezd meg egy gazdag földbirtokos villáját!
  • Hogyan változott meg a gazdaság és katonaság rendszere a késői köztársaságkorban, illetve a császárkorban?

 

Természetismeret:
Ez az egyik legszörnyűbb tantárgya az évnek. Lehetne értelmes tartalommal is megtölteni ezt a tantárgyat. Ehelyett azonban tudni kell a gumós, tarajos és redős zápfogat, a giliszta bőrizomtömlőjét, a szarvasmarha százrétű és oltógyomrát, és a vándorpatkány pikkelyes farkát. Csupa lexika, amiből már most,  július elején semmire nem emlékeznek a gyerkőcök.

 

A tananyag tehát elkeserítő, siralmas. De vannak kiváló pedagógusok (sajnos ők vannak kevesebben), akik okosan szelektálnak, és mindezek ellenére tudják motiválni a gyerekeket. Nem értem, a Nemzeti Alaptanterv összeállítói, a tankönyvek írói még sose láttak gyereket? Nincsen fogalmuk a gyermekek fejlődéséről? Nem ebben a világban élnek? Már annyiszor mondtam, hogy írok nekik. Hát most megtettem.

Ami a módszereket illeti, sajnos még mindig nem sikerült elszakadni a frontális oktatástól: tanár kint a táblánál, gyerekek szemben a padban. Pontosan tudjuk, hogy ez elavult, nem hatékony.

Arról már nem is beszélek, hogy nem sikerül azon túllépni, hogy a fegyelmezés, mint szó és fogalom központi kérdés. A fiam iskolájában un. rendbontást osztogatnak a pedagógusok. Ha beszél azért, ha az utolsó falat uzsonnáját az óra alatt nyeli le, azért. Egyébként is mi az, hogy rendbontás? Hogyan bontotta a fiam a rendet azzal, hogy rágózott? Hogyan lehet egy gyerek bizonyítványába beírni évvégén, hogy: rossz? Ez egyszerűen megbélyegző, megalázó, sértő. Mellesleg jó lenne, ha a pedagógusok is megértenék végre, hogy addig mondják egy gyereknek, hogy rossz, hogy a végén aszerint kezd majd viselkedni.

 

Szóval kedves iskola, a bizonyítvány így néz ki:

Oktatott tananyag: elégtelen

Módszertan: elégtelen

Életre való felkészítés: elégtelen

Munkaerő piaci kompetenciák fejlesztése: elégtelen

Kreativitás fejlesztése: elégtelen

 

Összefoglalásképpen mi is jellemzi a magyar általános iskolát (akár ki lehet ezt terjeszteni a középiskolára és néhány kivételtől eltekintve a felsőoktatási intézményekre is)?

  • Reménytelen küzdelmet folytatnak a lexikális tudás átadásával.(Minek? Képtelenség lépést tartani a tudás gyarapodásával.)
  • Kiölik a kíváncsiságot a gyerekekből.
  • A PISA kutatások siralmas eredményei után ráfeküdtek a szövegértés feladatlapokra, de sokszor ezek a feladatlapok katasztrofálisak, így igazi, érdemi javulás nem várható tőle.
  • A tudás, amit az iskola át akar adni, nem adaptív. Ha a tudás nem adaptív, akkor sem az életben, sem azon belül a munkában nem lehet használni.
  • A hibákat nézik, keresik, osztályozzák.
  • Bal agyfélteke túlzott használata, jobb agyfélteke elsorvasztása zajlik az iskolában.
  • Kudarckerülésre nevelnek.
  • Nem építenek a gyerekek erősségeire, értékeire és nem bátorítják, támogatják azok kibontakozását.

 

Anyaként felháborít, hogy a gyerekemből kiölték már a kíváncsiságot, az érdeklődést, a tanulás iránti vágyat. Közgazdászként felháborít, hogy az adófizetők (köztük az én) pénzemet ilyen tananyagra és ilyen használhatatlan oktatási rendszerre pazarolják.

E gondolatok írója egyben felsővezető is. Látom, hogyan alapozza meg iskolarendszerünk a  munkaerőpiacra később beérkező, meglehetősen hiányos kompetenciákkal rendelkező emberi erőforrást. Mert kérem szépen, kénytelen vagyok kijelenteni, hogy amit a gyerekeknek tanítanak, és ahogyan azt tanítják, az értelmetlen, használhatatlan. Ellenben pont azokat nem tanítják, pont azokkal nem foglalkoznak, ami segítené a gyerekeket, hogy később felnőttként boldoguljanak az életben általában és a munkaerőpiacon egyaránt.

 

Milyenek a munkaerőpiacra érkezők és általában a munkavállalók?

  • Ahhoz képest, hogy a rendszerváltás óta nyugati nyelveket tanulnak a gyerekek általános és középiskolákban, nem elég jó a nyelvtudásuk, ha van egyáltalán.
  • Gondolkodási, probléma megoldási képességük gyenge.
  • Nem képesek logikusan strukturálni gondolataikat.
  • Kommunikációs kompetenciák gyengék.
  • Az általuk készített írásos anyagok nem megfelelőek sem tartalom, sem szerkezet, sem pedig helyesírás tekintetében.
  • Tenni akarás, tulajdonosi szemlélet hiányzik, kevesekre jellemző.
  • Szakmai fejlődésre való igény és képesség alacsony.

 

Mit kellene tanítani?
(néhány ötlet Hoffmann Rózsának, a tankönyvíróknak és a pedagógusoknak)

  • Családi pénzügyek kezelése (tervezés, bevétel-kiadás nyomon követése)
  • Közösségi média okos használata (veszélyekre felhívni a figyelmet)
  • Érzelmi intelligencia fejlesztése
  • Kreativitás fejlesztése
  • Csoportmunka
  • Érveléstan
  • Problémamegoldás
  • Asszertív kommunikáció
  • Erőszakmentes kommunikáció
  • Microsoft Office (Word, Excel) használata
  • Egészséges életmód és táplálkozás
  • Vázlatírás
  • Gépírás
  • Tudatos vásárlói magatartás

 

Hogyan lehetne tanítani?

  • Van egy kiváló módszer: mind mapping a neve.
  • Lehetne használni az Agykontroll eszközeit is.
  • Van egy iskola Borsodban, Hejőkeresztúron, amelyikről példát vehetne sok fővárosi iskola. Ha Borsodban meg tudták csinálni, akkor valószínűleg máshol is sikerülhetne. Persze kell hozzá igényesség, tenni vágyás és a szakma szeretete. Néhány éve volt szerencsém találkozni és beszélgetni az igazgatónővel, Dr. Nagy Emesével. Azóta tudom, lehet így is. A hejőkeresztúri iskola a Stanford Egyetem módszereit adaptálta. Ide szeretnek járni a gyerekek.

 

Jó, hogy kitört a vakáció. Levegőhöz jutok anyaként. Levegőhöz jutnak a gyerekek. És végre szaladgálnak, játszanak, fociznak, labdáznak, pancsolnak, tapasztalatokat szereznek.
De sajnos szeptemberben minden kezdődik elölről. Felelős szülőként és felsővezetőként aggódom, és végtelenül elkeseredett vagyok.

 

Hiszem, lehetne azt másképpen is csinálni. Jól csinálni. Egész életemben a tanulás, a fejlődés elkötelezett híve voltam és vagyok. Jó néhány diplomát szereztem. Szerettem és szeretek tanulni, újakat megtudni. Éppen ezért különösen fáj, hogy az így felnövő gyerekeket nehéz lesz rávenni az élethosszig tartó tanulásra (life long learning), ami bizony nem csak szlogen, hanem kötelező a harmadik évezred elején. És sajnos pont a pedagógusok nagy része (tisztelet a kivételnek!) nem fogta még fel, hogy nekik is tanulniuk kell, változniuk kell. Nem jó már az a módszertan, amit húsz-harminc-negyven éve használnak. Sokan közülük még mindig azt akarják használni. Csakhogy a világ megváltozott. Ezek már más gyerekek, más az intelligencia szerkezetük, nem lehet őket úgy tanítani, ahogyan engem tanítottak (pedig már az sem volt elég jó) és nem lehet azt tanítani, amit az előző generációknak tanítottak. Ez már egy másik paradigma. Más paradigmában mások a fogalmak, mások a kérdések és másképpen működnek a dolgok.

Hasznos volt? Oszd meg másokkal is!

13 comments

Toldi Zsuzsanna

Sok mindenben egyetértek Önnel. 37 év tanári munka után bátran elmondhatom, hogy mindig szembeszálltam az általam elvtelennek, hibásnak vélt iskolai gyakorlattal különböző kérdésekben. Ám a pedagógusok zöme mindent végrehajt, szinte kontroll nélkül védi az állását. Néha szégyelltem, hogy ide tartozom. A magamféléknek az a sorsa, hogy meg kell szabadulni tőle, amint csak lehet. Hiába voltam 28 évig osztályfőnök, hiába rendelkezem hatalmas tapasztalattal, a döntéshozók erre nem kíváncsiak. Mégis csak ezt a pályát választanám, ha újból kezdeném. Biztosan akadt több ezer tanítványom közt, aki nem szeretett eléggé. De olyan nap nincs, hogy ne kapnék tőlük egy emailt, telefont, megkeresést. Ha bajban vagyok, megkeresnek. Tartják bennem a lelket, ez látszik a közösségi oldalon is. Pedig én sosem kaptam oklevelet sem. Akkor miért is? Mert egész életemben embernek tekintettem őket. Csak a szeretet, törődés az út, mely a gyermeki lélekhez vezet. Legyen az alsós, akár érettségiző. Minden más eszköz. Régóta írok. Az iskola a kreativitást nem serkenti, a versenyek világában él, éltet. Mióta nyugdíjba vonultam “szépen”, könyveimmel, újságcikkeimmel próbálok nevelni, adni magamból, amit még lehet. Ajándékba és szeretettel. Csak így lehet élni, túlélni.

Gyöngy Mária

Kedves levélíró anyuka! Örömmel olvastam levelét, mert szóról-szóra ez a véleményem a magyar iskolákról. A családom egyik fele Svájcban él, így a kisiskolástól az egyetemig összehasonlíthatom a követelményrendszert, amit ugyan nem lehet összehasonlítani. Ott az iskolákban az ésszerűség dominál. Míg a Magyarországon élő általános iskola 2. osztályos unokámnak egyik napról a másikra 120 matekpéldát adnak fel, addig a Svájci iskola ugyanezen évfolyamán maximum 5 példát. Az összehasonlítást órákon át tudnám ismertetni. Kérdem én, mire ez a nagy sietség? Nálunk már az első osztályban tudósokat akarnak azokból a “szerencsétlen” kis gyerekekből, akiknek még a nap nagy részében játszani kellene!
Magyarországon a lexikális tudás a fontos, pedig ezen már rég túlhaladtunk, hiszen könyörgöm 2014-et írunk! A fiatalok kikerülnek az egyetemekről és hiába a magas lexikális tudás, nem tudják a problémát megoldani, nem tudnak érvelni, nem tudják mi az a csoportmunka, a helyesírásukról már nem is beszélve. (tisztlelet a kivételnek) Miért? Mert nem azt tanították meg velük, amit a mai kor megkívánna.
Én is üzenem Hoffmann Rózsának meg a nemzeti alaptanterv készítőinek, hogy nézzenek már szét Európában és vegyék át azt, amit máshol jobban, sokkal jobban csinálnak! Ha nincs gyermekük, akkor orvosi könyvekből nézzenek utána, hogy mire képes és mennyi anyagot befogadni a gyermeki agy életének egy-egy korszakában.
Jó lenne ha végre változna is valami, de sajnos egyenlőre csak a begyepesedett “tudós” urak ülnek ott, ahol már rég nem nekik kellene!

Scholz Anna

Nagyon igaza van annak aki ezt az összeállítást leírta. Borzalmas a mostani rendszer.Az ötödikes történelem valóban egy egyetemi vázlattal felér.Felesleges dolgokkal tömjük a gyererek fejét,nem adnak időt arra,hogy rögzítse,hajszoltan tanulnak. Stoperral állnak felettük és mérik mennyi idő alatt tudja megoldani a feladatot (hiszen nem egyforma gyorsasággal dolgoznak a tanárok sem), ahelyett hogy magyaráznának,megszerettetnék velük a tanulást,tantárgyakat.Mindkét unokám azt mondta,hogy sokkal jobban szerettek Montrealban iskolába járni mint itthon.”Itt mindenki ideges,kiabál,sürget bennünket Nagyi” nem jó a hangulat. Pedig ők még egy jó iskolába járnak,a Szentendrei Barcsay Jenő Ált.Iskolába. A táskájukat alig bírják olyan nehéz.Odakint nem kellett cipekedniuk,lapokra dolgoztak,mindenkinek személyreszóló dossziéja volt,mindenkinek volt saját számítógépe.Rita iskolaelőkészítőbe és elsőbe,Eszter másodikba és harmadikba járt oda.16 nemzetiségű gyerek járt oda,megtanulták egymás ünnepeit,szokásait,tudják tolerálni a másságot.Hat szaktanár és két kisegítő foglalkozott egy osztállyal, 15 fős osztályok voltak.Összehangoltan tanították a tárgyakat . Értelmes,érdeklődő,kimondottan okos unokáim vannak,félek,hogy ezzel az oktatással elveszik a kedvüket a dologtól.Stresszelnek ,izgulnak a gyerekek,ahelyett hogy vidáman,jókedvűen tanulnának.Kevesebbet,alaposabban és főleg a mai kornak valót.Odakint megtanulták kezelni a számítógépet,internetet,mailt,szöveget szerkesztettek,képet, kisebb előadásokat tartottak az órákon különböző témákból.Itthon valami szörnyű magyarnyelvű programozást erőltetnek,amit senki sem használ.A kötelező plvasmányokat is ujra kéne talán gondolni, nem erőltetni azt amit még én tanultam,pedig már 64 éves vagyok.
Dolgozat dolgozat hátán, felmérések tömkelege, feszült a tanár feszült a gyerek.Kinek jó ez és miért is ezt kell és így tanitani?!Be kell magolni dolgokat és nem tanítják meg őket gondolkodni ez marad a szülőkre,nagyszülőkre.Sajnálom a fiatalokat.

Gönczi Orsolya

Nagyon szépen köszönjük ezt a kitűnő összefoglalót!
Pontosan ez történik manapság az iskolákban. Tisztelet a kivételnek! Még mindig a “mitnemtudsz?”, a megszégyenítés, az önbizalom és érdeklődés teljes megsemmisítése folyik, pontosan úgy, ahogyan a hetvenes években, mikor én voltam kisiskolás. Teljességgel alkalmatlan emberek vannak a pályán, akiket mindenki megtűr, számomra ismeretlen okokból kifolyólag…Úgy a gyereknek, mint a szülőnek már augusztus végén görcsbe rándul a gyomra, hogy mindjárt becsöngetnek. Egy ismerősünk (belga-magyar házaspár) inkább Belgiumba költözött a gyerekekkel együtt, kizárólag az oktatás miatt! Mert lássuk csak, mit tesznek a belgák: már kiskoruktól a pedagógusok(!) megfigyelik a gyermekeket, ki miben mutatkozik tehetségesnek, vagy mihez van affinitása, majd lassan ebbe az irányba terelgetik őket, bízva abban, hogy az önbizalommal teli, sikerélményben gazdag gyermek később egészséges, hasznos tagja lesz a társadalomnak. Ellentétben a földbe döngölt, idejekorán kiégett, tanulásba és megfelelésbe belefáradt gyerekekkel. Mit lehetne tennünk? Merre lépjünk, mert lépni KELL, nagy a tét!

Nagyon régóta érlelődött bennem, hogy egyszer nekidurálom magamat és papírra vetem az összes aggályomat az oktatási rendszerünkkel kapcsolatosan, hozzátéve a lehetséges kivezető utat.
Ön ezt itt megtette helyettem – minden gondolatával egyetértek.
12 és 17 éves gyermekeimnél naponta szembesülünk azzal, hogy a teljesen felesleges lexikális információk tömkelegét öntik rá a gyerekekre, s a tanárok ezen hasztalan infokat kérik számon.
Szerencsétlen gyerekek nap mint nap hallgatják az (értelmiségi) szüleiktől, hogy ezekre a dolgokra bizony a büdös életben nem lesz szükségük, tudjuk, hogy a korukhoz mérten irreális a megértésük is, nemhogy összefüggéseket ismerjenek fel, de akkor is: ezt meg KELL tanulni, mert másképp nem tudják a tanulmányaikat folytatni. A további baromságok ezekre a baromságokra épülnek.
Hoffmann Rózsa neve mind az iskolában, mind otthon szitokszóvá vált; az értelmetlen agyament “megújító” ötletek erőszakkal vannak ráerőltetve a gyerekekre, s már ők maguk látják, hogy semmi értelmük.

Tisztán látszik: a minisztériumokban a gyerekekhez mit sem értő (lehet, hogy akár gyermektelen?) emberek döntenek arról, hogy gyerekeink agyát értelmetlenebbnél értelmetlenebb információs cunamival terheljék, ehhez kialakítják a megfelelő demoralizáló megmérettetést, miközben érdemi nevelésükkel, egyéni képességeik tudatos fejlesztésével mit sem törődnek.

Gáspár Judit

Három gyermekemmel vannak iskolai tapasztalataim.
Költözések miatt több iskolával is közelebbi kapcsolatba kerültünk (4 általános iskola, 4 középiskola). Ezek közül hárommal (illetve kettővel, mert az egyik általános és középiskola) voltak jó tapasztalataim.
Elrémítő példával sajnos sokkal gyakrabban találkoztam.
Amikor legkisebb fiamnak szenvedős négy év után megtaláltuk a jelenlegi iskoláját (ahol idén érettségizik) eleinte úgy tűnt, hogy itt nem is tanulnak. Pedig minden fontos dolgot elsajátítottak. A szükséges mértékben lexikális tudást is, de elsősorban a gondolkodást, önkifejezést, vitakultúrát, csoportmunkát és mindazokat a készségeket, amelyeket a hagyományos iskolában hiányolsz – hiányoltam.
Szülőként is élveztem az első évnyitót, ahol nem az unalmas egyenszöveget nyomták le, hanem minden osztály alkotott egy montázst és ezt rakták össze egy nagy egésszé. Egy más alkalommal a tanárokból verbuválódott énekkar szórakoztatta előadással a gyerekeket.
Meghatódtam, amikor az első negyedév végén minden tantárgyból írásos értékelést kapott a gyerek és nem sablon szövegeket, hanem személyre szóló, az erősségeket hangsúlyozó és a továbbfejlődést motiváló kedves, bátorító mondatokat. Amikor ezt elmeséltem máshol tanító tanároknak a válasz az volt, erre nincs idő. Hogy lehet, hogy az egyik iskolában van rá idő, a többiben meg nincs? Ráadásul a gyerekek is értékelik a tanáraikat, visszajelzést adnak a számukra. Ez részben írásos értékelés, amit aztán figyelembe vesznek az osztályfőnökök, mentorok kiválasztásakor, részben évente szavazni lehet a legjobb pedagógusra, ami jelentős erkölcsi elismerés.
Dyslexiás fiam minden segítséget megkapott, hogy ne legyen hátrányban. Segítettek neki megtalálni azt a területet, ahol élvezettel kiemelkedő teljesítményt tud nyújtani. Elismert tagja az iskola közösségének és erősödő önbecsülése is segítette abban, hogy két tantárgyból is előrehozott érettségit tegyen (egyikből emelt szinten).
Ebben az iskolában az igazi “pedagógusok” aránya messze meghaladja a más iskolákban tapasztaltat. Pedig még egy-egy a gyerekekre odafigyelő, értük tevékenykedő tanár is sokat tehet. Legnagyobb fiam gimnáziumi osztályfőnöke (egy másik, más jellegű gimnáziumban) erre volt példa.

Mészáros Endre

Kedves Magyari Éva!
Megettem kenyerem javát, apám, -aki református kántortanító volt- távol tartott a nemzet napszámosi pályától. Életem érett szakaszában mégis kibujt belőlem a tanító, egészség neveléssel foglalkozom, elsősorban alternatív hagyományokra építve.
Nem felejtem el Dr. Szentgyörgyi Albert mondatait a hazai iskolai oktatásról anno a 80-as években:
“Ami itt folyik, ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel. Ami pedig az öt órai oktatást illeti, én magam ugyancsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább, mint két óra hosszat előadásra figyelni, még akkor is, ha az előadás érdekes (ami pedig előadásban elég ritka). És akkor mi 10-12 éves kis gyermekek fejének beszélünk öt óra hosszat? Én nem értek pedagógiához, de ha ez nem ellenkezik a pedagógia elveivel, úgy ezt a tudományt sem emberi lényeknek találták ki.Hogy az iskola mit ad a mi elvett drága kincseinkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom.”
Én gyógyítóként azt látom, mindegy melyik korosztály betege, alig ismeri a testét, annak működését, pláne a lélekkel senki nem foglalkozik.
Az emberek a legnagyobb kincset a saját egészségüket azért nem tudják megtartani, ápolni, mert erre senki nem tanította őket. Pedig egy égész életre kaptunk testet, alapvető lenne ennek minden csinját-binját elsőként minden embernek ismerni. Már a köbgyökvonásnak sincs semmi gyakorlati haszna, gazdasági munkaterületemen soha nem használtam. Igen depressziós a lakosság nagy része, még az éneklés örömét, amit az anyáktól kellene gyerekként ringatózva megtanulni, ma már az se működik, mert a mai anyák se énekelnek.
Minden országnak szüksége van jól képzett speciális szakemberekre, attól “dübörögne” a gazdaság. A mai egyetemi képzés nagy része nem ilyen. 25 éve ellepte országunkat a diplomás nemzedék, értéktelen, munkára alkalmatlan oklevelekkel. Ez a magát “hasznavehetetlennek” elkönyvelt nemzedék küzd legjobban a túlélésért. Megérett a változtatás ideje!
Rendet kellene rakni elsősorban az irányítók fejében!

Szia.
Sokmindenben igazad van, de tessék a minisztériumban panaszkodni. Valamint minden iskolának megvan a maga fóruma, ahol ezeket meg lehet beszélni a pedagógusokkal. Ne a pefagógust szidalmazd.A pedagógusok már azt sem tudják melyik és milyen elvárásoknak feleljenek meg. Ja ha meg kérem nagy a követelményszint nem kell elit iskolába íratni a gyerkőcöt. Vannak alternatív megoldások is pl. Waldorf…, iskolaválasztás előtt tájékozódni kell az iskola erőssége, osztàlyok profilja felől.
Üdv.
Egy szülő és pedagógus

Magyari Éva

Kedves “egy szülő és pedagógus”!
Úgy gondolom, nem panaszkodni kell és az írásom sem panaszkodás, hanem összefoglalása ennek a tragikus helyzetnek. A magam részéről nagyon sokszor kommunikáltam az adott iskola felé, hogy mik a gondjaim. Csupán egy dolgot értem el: a gyerekemen megtorolták és torolják folyamatosan. És mellesleg nem elit iskolába jár a gyerekem, hanem egy egyszerű iskolába, ami történetesen Budán van.
Mindenesetre a több, mint 1100 like azt mutatja, nagyon sok ember egyetért a leírtakkal.
Üdv.
Magyari Éva

Köszönöm a mind mapping ötletet, korábban csak üzlettel kapcsolatban láttam, de nagyon hasznos az otthon oktatásban is, még nem jutott eszembe.

Németh Henriett

Kedves Éva,
Egyet értek Önnel a fent leírtakkal kapcsolatban.
És elkeserítő, hogy ez a következő tanévben csak fokozódik. 6 éven keresztül tudtam a lányommal napi szinten tanulni, most sajnos a munkabeosztásom miatt csak ritkán tudunk együtt küzdeni a matematika, az eddig imádott történelem és az új tantárgyak :fizika, kémia, biológia és földrajz ismeretek “fejbeverésével”. Ehhez még hozzájön a szuper kötelező olvasmány- amit a gyerekem annyira megutált, hogy nem tudjuk elolvastatni vele (vagy felolvasok!!! belőle részeket (7 osztályosnak) vagy csalunk és rövidítve elolvassa, esetleg megnézi.
Napi szinten harcban állok az osztályfőnökkel, aki szerint a lányomnak nem lesz jó az iskola amire készül és ahova szeretne bekerülni. Nem nyíltan, de le van “hülyézve” a gyerek (nem csak az enyém), hogy mit is akar. Az eredményeit a végsőkig lehúzták (már úgy áll neki tanulni, hogy minek úgysem lesz jobb). Lehetőségünk nincs másik iskolát választani, mert a faluban ez az egyetlen iskola. Meg miért is a gyereket kellene máshova vinnem, ha 6 évig az 5 legjobb tanuló között volt az osztályban, ma pedig örülünk ha valamiből megüti a közepes szintet. Nem hiszem, hogy a gyerek agya betelt volna és az újabb lexikális tudás nem fér bele.
Ön bátor , hogy ezt nyíltan fel merte vállalni. Sajnos, miután szóvá tettem visszaütött a lányomra.

Jó cikk, a legtöbb részével egyetértek, végre más is felvette a gépírást a tanítandó készségek közé. Én egy évig jártam egy amerikai gimibe, ott tanultam meg vakon gépelni, kb. három hónap alatt és a mai napig az egyik leghasznosabb skill volt, amit valaha is tanultam, bármilyen iskolában. Ezt a kommentet is ezért tudom gyorsan és kényelmesen gépelni 🙂

Amit felvennék még a listára, az állampolgári jogok ismerete, mit lehet és mit nem lehet csinálni pl. egy rendőrnek igazoltatás során.

Amit elnagyoltnak érzek az írásban, az a fegyelmezés kérdése, természetesen vannak túlzó és indokolatlan büntetések, de a másik oldalra átülve azért fontos belátni azt is, hogy ha az iskola az oktatáson túl nevelő funkciót is be akar tölteni, óhatatlanul szükség lesz a fegyelmezésre. A realitás az, hogy nem mindig motivált, érdeklődő, együttműködő gyerekek ülnek az órákon és a fejlődésük része az, hogy tesztelik a határokat. Természetesen itt is a mérték a döntő, meg kell találni az egyensúlyt a túlkontrollálás és a teljes szabadjára engedés között.

Várnagy Emese

Kedves Éva!

Jó lenne, ha az országot olyanok vezethetnék, mint Te vagy én. Az írásod remek és nagyon igaz, sajnos. De nem adhatjuk fel, iskolát kell teremtenünk, amilyenből van már jó néhány, ld az általad említett is. Egy mozgalmat, ahol a fiatalok maguk határozzák meg mi az, ami érdekli őket, mert a fiatalok nem is fiatalok már, öreg lelkek, olyan ismeretekkel, amit csak évezredek alatt lehet megtanulni.
Csak ezt nem veszik észre, sokan, de mi tudjuk – sokan és egyre többen. Én nem tudok 10 újjal gépelni, csak 6-al mert soha senki nem tanította, de valahogy összejött a saját technika.
És nem voltam jó gyerek, el kellett hagynom a gimnáziomot rossz magaviselet miatt.
Kitűnő voltam és nem szerettek a tanáraim, mert kimondtam, amit gondoltam. Most izgulok a gyerekeimért, és sok másikat is tanítok arra, hogy ne hagyja magát megalázni, meggyötörni, és eltaposni. És nem adom fel , mert látom az eredményeket, a boldog, kipirosodott arcocskákat, a munkatársaim elkötelezett kemény munkáját, a jövőt.
Szóval nem adjuk fel! Sikerülni fog!
Mesi

Hozzászólás a(z) Gyöngy Mária bejegyzéshez Kilépés a válaszból